Öt bemutatót tervez a József Attila Színház a jövő szezonban, először rendez a teátrumban Máté Gábor és Eszenyi Enikő – jelentette be a Nemcsák Károly igazgató az intézmény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Rejtő Jenő írásai alapján készült Honolulu Star – avagy Jó éjszakát, Fülig Jimmy! című zenés vígjátékot, amelynek szerzője Tasnádi István, Lengyel Ferenc rendezi, és szeptember 26-án mutatják be.
Horváth Péter és Mihály Tamás 56 csepp vér című musicaljét Olt Tamás állítja színpadra, a premiert október 24-én tartják.
A produkcióban vendégként Sasvári Sándor és Pásztor Ádám is szerepel.
Máté Gábor rendezésében mutatják be Az ördög ügyvédje című előadást december 12-én. A darabban, amelyet Julian Woolford írt Andrew Niederman regénye alapján, Fekete Ernő játssza a főszerepet, aki először lép fel a színházban.
Február 19-től a stúdiószínpadon Seregi Zoltán rendezésében az Üvegfigurák című darab lesz látható. Március 6-i premierrel a nagyszínpadon Eszenyi Enikő a Ghost című musicalt állítja színpadra, vendégként Gubik Petra szereplésével.
Az intézmény vezetője emlékeztetett arra, hogy immár ötödik éve a József Attila Színházban újra szerződtetett színészek alkotják a társulat egy részét.
Hozzátette: feladatuk, hogy művészi vágyaikat figyelembe vegyék az évad tervezésekor.
Kiemelte: fantasztikus egyéniségeket nyertek meg a következő évadra, köztük olyan művészeket, akik eddig még nem dolgoztak a színházban. A 2026/27-es szezon az egyéniségek évada lesz – fogalmazott.
Az első bemutató szeptember 26-án a Honolulu Star – avagy Jó éjszakát, Fülig Jimmy! című zenés vígjáték lesz Lengyel Ferenc rendezésében, aki kiemelte: Tasnádi István műve Rejtő Jenő írásai alapján készült, nem Rejtő-darab, burleszk elemekkel dúsított, az operett világára emlékeztető zenés játék.
A fordulatos történetben megjelenik a szerelem, a féltékenység és azok az emblematikus figurák, akik a Rejtő-regényekből ismertek.
Hangsúlyozta: a szerző mindenkinek személyre szóló szerepet írt. Tizenkét színésznek méltó és nagyszerű szerepet – emelte ki, hozzátéve: az előadás zeneszerzője Monori András, a zenei világ a 1930-as 40-es évek dixieland-muzsikájára hasonlít.
A darab főbb szerepeiben Lukács Dániel, Szabó Emília, Lábodi Ádám, Kónya Merlin Renáta, Horváth Sebestyén Sándor, Zöld Csaba, Fila Balázs és Chajnóczki Balázs lesz látható.
Horváth Péter és Mihály Tamás 56 csepp vér című musicaljét október 24-én mutatják be, Olt Tamás rendezésében. Mint fogalmazott, egy Rómeó és Júlia történetről és egy 1956-os történetről van szó, és a musical egy korkép is.
Az előadáshoz összetett és izgalmas látványvilágot terveznek, kordokumentumokat is felhasználva. Az alkotó, aki szintén először rendez a színházban, elmondta: nagy várakozással tekint a társulattal való közös munkára. A produkcióban vendégként Sasvári Sándor és Pásztor Ádám is látható lesz.
Máté Gábor rendezésében Az ördög ügyvédje című előadást mutatják be december 12-én.
A rendező felidézte, hogy Al Pacino és Keanu Reeves főszereplésével azonos címmel készült film, a színházban azonban az Andrew Niedermann regényéből Julian Woolford által készített színdarab alapján dolgoznak majd.
Hozzátette, hogy a történet, amelynek főbb szereplői ügyvédek, ugyan Amerikában játszódik, de rímeltethető Európára vagy Magyarországra is, és aktuális témákat vet fel.
Kiemelte: az előadásban a társulat számos tagja játszik, és több olyan színésszel dolgozhat együtt, akikkel eddig nem volt alkalma.
A darab főszerepét Fekete Ernő játssza, aki először lép fel a színházban, partnere Fekete Gábor lesz.
Az évad második felében február 19-től a Gaál Erzsébet Stúdióban Seregi Zoltán, a színház művészeti vezetőjének rendezésében lesz látható Tennessee Williams Üvegfigurák című drámája.
A darab főbb szerepeiben Fehér Anna, Horváth Csenge és Horváth Barnabás lép színpadra.
Seregi Zoltán kiemelte: harmadszor rendezi a Tennessee Williams-darabot, amelyet három különböző életszakaszban állított színpadra. Először az 1990-es években Pécsen, majd 15 éve Békéscsabán, ezúttal pedig Budapesten rendezi.
Mint mondta, sok idő telt el az előadások között, ő maga is sokat változott, így mások az előadások hangsúlyai is.
Hozzátette: ezúttal sokkal érzelmesebb előadást tervez, másként közelít a darabhoz, amelyet nagyon szeret.
Március 6-i premierrel rendez a nagyszínpadon Eszenyi Enikő, aki a Ghost című musicalt állítja színpadra.
Eszenyi Enikő elmondta: a darab egy transzcendentális szerelemről szól, amely akkor kezdődik, amikor egy hétköznapi szerelemnek vége.
„Ennél a szerelemnél nincs határ, nincs időbeli kötöttség, van múlt is, jelen is és jövő is. És mindig ott van az az illető, aki után vágyakozunk, aki esetleg fényév távolságra van tőlünk, de akkor is el tudjuk érni „ – fogalmazott.
Kiemelte: ebből a történetből is készült egy ismert film, majd egy musical-változat is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a színház számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ennek jegyében együttműködnek a Magyar Vöröskereszttel, és szeretnék felhívni a figyelmet a véradás fontosságára.
A színház az 56 csepp vér című musical főpróbájára felajánl 56 jegyet a véradóknak.



